Ian Somerhalder
Születési név: Ian Joseph Somerhalder
Születési idő, hely: 1978. december 8. Convington, Louisiana állam, USA
Csillagjegy: nyilas
Névnap: december 27.
Szemszín: kék
Hajszín: barna
Magasság: 175 cm
Édesanyja neve, foglalkozása: Edna Somerhalder, masszőr
Édesapja neve, foglalkozása: Robert Somerhalder, építkezési vállakozó
Testvérek: egy fiú testvére: Bob, aki hivatásos kerékpárversenyző volt és egy lány testvére: Robin, aki riporter
Párkapcsolatok: Kate Bosworth (2002); Maggie Grace (2005-2007); Megan Auldal (2008-?)
Életrajz
Az 1978-ban született Somerhalder modellkedéssel kezdte meg karrierjét, majd színészkedésre adta a fejét. Szülei válása után édesanyja egyedül nevelte fel testvéreivel együtt. Az ő kapcsolatai révén kezdett el 10 évesen modellkedni, így jutott el New Yorkba, Párizsba, Milánóba és Londonba. "Gyömyörű gyerekkorom volt. Voltak lovaink, motorjaink, hajóink, de mindig többet akartam - nagyobb hajót, gyorsabb lovat. Szóval édesanyám kitalálta, hogy modellkedjek és keressem meg a pénzt a vágyaimra. Én meg persze simán belementem." - meséli Ian. Többek között a Calvin Klein, Gucci és Versace arca is volt. 16 évesen kezdett el színészkedni. Első jelentős szerepét a Rules of Attraction című filmben kapta. Egyre több sorozatban tűnik fel: Smallville, CSI:Miami, CSI vagy a Law & Order: Special Victim Unit. Egyik legnagyobb szerepét a Lost című sorozatban kapta, mint Boone Carlyle és habár karakterét az első évadban megölték, 2010-ben visszatér a sorozatba. 2009-ben feltűnt a The Tournament és a Cradlewood című mozifilmben is.
Amit még nem tudsz Ianről:
- Édesapja francia és angol ősökkel, édesanyja pedig ír és indián felmenőkkel büszkélkedhet.
- A "Somerhalder" vezetéknevet mostoha dédapjának köszönheti. Vér szerint dédapja ugyanis egy gazdag angol földbirtokos volt, akit Hull-nak hívtak. Egy bevándorlónak, Somerhaldernek, fizetett, hogy feleségül vegye várandós szeretőjét és így az ő nevét kapja a gyermek.
- Részt vett a True Blood szereplőválogatásán is.
- Tisztaságmániás
- Szülei a színész 13 éves korában váltak el.
- Édesanyja természetes ételeken nevelte fel gyermekeit és csak keleti gyógymódot volt hajlandó alkalmazni. "Ő maga készítette az ételeimet és algával etetett már harmadikos korom óta. Nem ettem semmit, ami cukrot vagy fehér lisztet tartalmazott, így például fehér kenyeret sem. Szóján és gyökér kenyéren nőttem fel. Egyedül a születésnapomon kaphattam csokis tortát. Emlékszem, hogy egyszer elcseréltem a grillezett zöldséges szendvicsemet az egyik osztálytársam mogyorókrémes szendvicsére és gumicukrára. Nagyon rosszul lettem." - meséli Ian - "Nem bírom a gyors kaját. 10 éve nem ettem McDonald's-ban és minden nap eszek halat."
- 2005-ben, majd 2007-ben is, a Katherina hurrikán lerombolta otthonukat
- Ian nagy állítvédő. Több szervezetet is támogat.
Az Amazon.com interjúból kiderül:
- Édesanyám mondta: Ne egyél cukrot!
- Mikor 5 éves voltam folyton a bio-barackfáról ugráltam, ezzel halálra rémisztve a szüleimet.
- Ha nem színész lennék akkor biológus.
- Híres embernek lenni nagyon mókás dolog.
- A legjobb tanács, amit egy feltörekvő színésznek adnni lehet, hogy nem adsz neki tanácsot.
- A csók jeleneteket nagyon jók.
- Kedvenc időtöltésem, amikor nem forgatok az alvás.
- A vasárnapi reggeleken itatja az egereket, mert vége a hétvégének. :)
- Egyik kedvenc filmem a To Catch a Thief. Már vagy 50x láttam.
- 3 film, amit mindenkinek látnia kéne: My Favorite Wife, Forest Gump és a Keresztapa 2. része.
- A Vámíprnaplók kivételével a legjobb sorozatok szerinrem a The Wire (Drót). Hihetetlenül jó, valamint minden ami az Animal Planet-en megy.
- Ilyen számokat hallgatok: Edward Sharpe & The Magnetic Zeros dalok és Depeche Mode.
- Ha lehetne az, hogy csak egy időre legyek vámpír és kipróbálhassam az össze klassz dolgot, mint az elme irányítás. Rávenném a világ vezetőit, hogy helyesen cselekedjenek. Bejárnám az egész világot. Csak feltenném a gyűrűm és járhatnék a napon is. Kipróbálnám.
- A kávémat feketén iszom.
This website uses cookies to enhance your browsing experience. Learn More