Egy picit célomat vesztettem a rajzolással. Nem rémlenek fel jó témák, vagy ha felrémlenek, bizonytalan kézzel húzom a vonalakat, és nem merek rajzolni, attól félve, hogy elrontom. No igen, túl sokat rajzoltam tollal, ez valahogy rögzült, hiszen a ceruzára ott a radír, a digitális munkánál meg szétszedheted a rétegeket, előzményeket.. Van a lépések visszavonására lehetőség. Úgyhogy nem értem, mi és hogyan váltotta ki.

Nem kellett erőltetnem magam a szünetre, hogy ne rajzoljak. Eddig mindig velem volt a rajztáblám, vagy legalább egy papírmappa, tollal, ceruzával. Ezt most már könnyedén otthonhagyom, "úgyse lesz időm/kedvem/helyem" alapon.

Azon gondolkodtam, miért is rajzolok? Mi az, amit szeretek benne, mi hiányzik belőlem, hogy rajzolással próbáltam pótolni..

Az igaz, hogyha leülök egy társaságba, legyen az bármi, elkezdek rajzolni, valahogy úgy érzem, az rendben van. De amint megzavarnak, vége. Elég egy kritika, egy dicséret, bármi... már görcsös vagyok. Akkor is, ha számítanak rám - mármint a rajzra.

Néha úgy nézek magamra, hogy semmi tehetség, csak sok gyakorlat áll mögöttem. Gyermekként mindenki kap dicséretet a firkáira, lehet, ez motivált. Meg akartam felelni. Huszonsok év tapasztalata áll mögöttem, lehet, hogy erről van szó. Ha húsz éven át firkálsz, le tudsz rajzolni egy krikszkrakszot.
Máskor áltatom magam a reménnyel, hogy nem is így van, elveszett tehetség vagyok, és sok minden lehetne belőlem, csak képzetlen vagyok (nem röhög).

Mostanra viszont kicsit kihalt belőlem a megfelelés vágya. Kicsit úgy látom magamat, mint aki minden lehetőséget elhalasztott, és nem tud kilépni az ördögi körből. Innentől már csak a süllyedés van.

A másik galériámban kijelentettem pár hete, hogy szünetre van szükségem és nem jövök, egy ideig. Azt végülis tegnap megszegtem azzal, hogy ide képet töltöttem fel, mindjárt kettőt. A hétvégén volt furry.hu tali, és ott természetesen rajzoltam. De ha ma este hazamegyek, nem garantált, hogy folytatom.

Pedig vannak félkész - és jónak érzett - félkész rajzok, vázlatok a gépemen, és most már a gépem is rendben van, papírom bőven van, rajzeszköz szintén.

Úgy érzem, már csak azért teszek ki képet, hogy kapjak egy fejsimogatást. Régen csak azért rajzoltam, mert élveztem. Most már bennem van valami zavaró érzés, hogy igen, mi lesz ha kész lesz, mit fognak hozzá szólni.

Pedig - nem bántásból írom, de csak ilyen nyersen tudom megfogalmazni - de az égatta világon nem szabadna, hogy érdekeljen, ki mit mond rá. Ez az én rajzom, ez én vagyok. Kerülnek fel jobbak, és akkor mi van?

Huhh, mit is mondtam pár sorral feljebb a megfelelési vágyról? Az biztos, hogy nem vagyok éppenséggel ép..

Legyetek jók, rajzoljatok sokat, és legfőképp: élvezzétek:

.::KekPafrany::.